Tegyünk együtt Verőcéért "A társadalom ereje" miniképzés

Sok szó esett róla az elmúlt időszakban, hogyan tehetünk lépéseket közösen a település, a közösség jobbításáért. A közös cselekvés még akkor sem egyszerű, ha a célokban sikerült megegyezni, márpedig a falu jövője mindannyiunk kezében van, érdemes megismerkedni azzal, hogyan vehetjük kezünkbe, mit tehetünk a saját érdekeink érvényesítéséért.

 

Milyen lehetőségeink vannak civilként, állampolgárként?

Hogyan formálhatjuk - erősíthetjük Verőce települési identitását?

Hogyan tudjuk egymást is segítve saját céljainkat megvalósítani?

A Poki-játszótér új fái

November 5-én szombaton a Poki-játszótéren tucatnyi felnőttel és gyerekkel összesen három fiatal facsemetét ültettünk el gondosan, közös erővel.

Minden fa elültetése jövőbe vetett hit, a hosszú távú gondolkodást segítő jóelső aktivitás!

Poki játszótér - életre-keltés

2016. november 5.-én délelőtt 11-től a poki játszótér életre-keltési munkálatait kezdjük meg, néhány ott lakó segítségével. a gyermekek világöröksége alapítvány szerez be 2 db facsemetét, "fő napirendi pontként" ezeket tervezzük elültetni. előtte-utána-közben lehetne ismerkedni, barátkozni, jelvényt és eszmét cserélni. a magam részéről némi pántlikával bírom még megtoldani az igyekezetemet; ha valakiknek kedve, szerszáma, rágcsálni-, kortyolgatni- és mondanivalója is lenne e célra, szívesen várunk mindenkit.

üdv. mindenkinek

karikátor

Megbeszélés 2016. november 3. 18:30 Műv. Ház

A  "CivilVerőce" szerveződés következő megbeszélésén azon kívül, hogy a
hulladékos és közösségi termelős munkacsoportok szerveződnek, a
Közmeghallgatás konklúzióit is levonhatjuk...

Óvodai és iskolai kerékpártárolók fejlesztése

Verőcén példaértékű az óvodába, iskolába kerékpárral járó gyerekek (és szüleik) aránya, és a jó példa láthatóan sokakra automatikusan átragad. Ugyanakkor az iskolai és óvodai kerékpártárolók állapota és általános insfastruktúrája nem megfelelő és nem tudja kiszolgálni már a jelenlegi igényeket sem (értsd a tárolók nem fedettek és nem fér el bennük a sok bicikli).

Szanyó István Igazgató Úrral felvettük a kapcsolatot a bringatárolók fejlesztése ügyében és nyitott fülekre találtunk. Az együttműködés jelenleg az alábbi fázisban van:

Közmeghallgatás - Közlekedés

A 2016. október 25.-én megtartott közmeghallgatáson a Közlekedéssel kapcsolatos kérdések-válaszok (nem az elhangzásuk sorrendjében)

1. Kérdés: Több lakos hiányolta az utcanév táblákat, illetve házszámokat, névkiírást.

Válasz: Egy arculatépítő pályázat keretében erre is vannak elképzelések, hogy egységesítik az utcatáblákat, irányjelzőket helyeznek ki, amennyiben elnyerik a kért összeget.

Közmeghallgatás - Kapcsolattartás

A 2016. október 25.-én megtartott közmeghallgatáson Kapcsolattartás, ügyintézés témában feltett kérdések-válaszok (nem az elhangzásuk sorrendjében)

1. Kérdés: Miért nem válaszolnak a hivatalos e-mailcímekre érkező beadványokra?

Közmeghallgatás - Közbiztonság

A 2016. október 25.-én megtartott közmeghallgatáson a Rendőrséghez intézett kérdések-válaszok (nem az elhangzásuk sorrendjében)

 

1. Kérdés: Katalinpusztai úton több kutya támadja a lakosokat, autósokat, motorosokat is akadályoz, potenciálisan balesetet, életveszélyt okozhat. Mit tehetnek a bejelentők, hogy érdemi megoldás szülessen?

Oldalak

Feliratkozás CivilVerőce RSS csatornájára