Beporzók napja - március 10.
A beporzók napja egy hiánypótló civil kezdeményezés az emberi tevékenységek miatt globális veszélybe került beporzók (méhek, darazsak, lepkék, de akár gyíkok stb.) védelmében. A kezdeményezés Magyarországról indul idén, Romániában is sok követőre talált már és reméljük idővel nagy nemzetközi ünneppé válhat. Az eredeti felhívás itt olvasható
Miért szenteljünk egy természetvédelmi jeles napot a beporzóknak?
- Az elmúlt években méhek és rovarok tömege tűnt el a Föld színéről, óriási kihalási hullám közepén vagyunk, aminek az emberi tevékenységek közvetlen vagy közvetett okozói.
- A beporzók a környezetünk nélkülözhetetlen részei, érdekes, izgalmas, változatos kis élőlények, amik megérdemlik kiemelt tiszteletünket és figyelmünket.
- Rovarok nélkül nem csak a szúnyogcsípés tűnik el, de a madárdal és a virágos rét is!
- Európában mintegy 250 termesztett növényfajt tartanak számon, ezek kétharmada rovarbeporzású. A mindennapi ételünk mintegy harmadához kellenek a beporzók.
- Lényegesen kisebb ott a terméshozam, ahol a vadon élő beporzó rovarok is megfogyatkoztak, a házi méh nem pótolja őket.
- Évi 46 000 milliárd forintra becsülték a Földön a beporzók által elvégzett éves munkát.
Verőcén az alábbi közösségi megmozdulásokkal segítjük a Beporzók Napját:
- 7:45-11:25 beporzók napi foglalkozások az iskolásoknak:
-
7.45-9.20 Mézengúz ( filmnézés) a kistornateremben
-
9.20-9.40 Tízórai szünet
-
9.40-10.00 Rovarszálló kihelyezése az iskola udvaron (készítők: Szinger Balázs és családja, Barabás Tamás)
-
10.00-10.45 Kovács Tamás méhész előadása a tornacsarnokban
-
10.45-11.00 Szünet
-
11.00 11.25 Papírméhecske készítés a tantermekben
-
Meglepetés: Mézkostoló
-
- 14:00 közösségi gyümölcsfasor ültetés a Pap-rét bekötőútján (a 12 db gyümölcsfát a Verőcei Önkormányzat és Vásárhelyi Gábor adományozza, marhatrágyáért köszönet Rozgonyi Stefániának)
- 16:00 rovarhotel elhelyezése a Zentai-Brassói játszótéren (készítők: Sylvain Bensali, Vásárhelyi Momó, Miska, Matyi és Gábor, Barabás Tamás)
Csatlakozz te is, küldd be ötleted, szervezz magán- vagy közösségi akciót, segítünk hirdetni és önkénteseket toborozni!