Óvodai és iskolai kerékpártárolók fejlesztése
Verőcén példaértékű az óvodába, iskolába kerékpárral járó gyerekek (és szüleik) aránya, és a jó példa láthatóan sokakra automatikusan átragad. Ugyanakkor az iskolai és óvodai kerékpártárolók állapota és általános insfastruktúrája nem megfelelő és nem tudja kiszolgálni már a jelenlegi igényeket sem (értsd a tárolók nem fedettek és nem fér el bennük a sok bicikli).
Szanyó István Igazgató Úrral felvettük a kapcsolatot a bringatárolók fejlesztése ügyében és nyitott fülekre találtunk. Az együttműködés jelenleg az alábbi fázisban van:
1. Volt az iskolának egy beadott pályázata, aminek keretében lehetett volna új kerékpártárolókat finanszírozni, de sajnos ez nem nyert. Ugyanakkor néhány új tárolóra minden bizonnyal van költségkeret. Készítettünk egy bringatároló tervet, amit helyi munkaerővel lehetne megvalósítani. Két oldalas, 8+7 férőhelyes tároló kb. 30eFt / db áron lenne elérhető. Emellet átküldtük az alábbi linket, ahol bringatárolókról szakmai információk és beszerzési lehetőségek érhetők el. Várjuk az Igazgató Úr visszajelzését.
2. Az Iskola nyitott rá, hogy bringás programokat szervezzen gyerekeknek. Összekapcsoltuk őket a Magyar Kerékpárosklub STARS-UNIQUA kampányával, melynek keretében épp ilyen célú szemléletformáló programok indulnak. Várjuk a fejleményeket!